Debra Driza: Feloldozás (Mila 2.0 3.)


Tikk-takk. A Könyvmolyképző kiadó gondozásában a napokban jelent meg Debra Driza: Redemption - Feloldozás regénye, a MILA 2.0 sorozat akciódús utolsó kötete. Tartsatok velünk, hogy közösen búcsúzhassunk el a sorozattól, illetve megnyerhessétek a kiadó által felajánlott kötetet! Kezdődhet a visszaszámlálás!

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 368 oldal
Fordító: Fazekas Sándor

Mindig van választásunk. 
A feloldozás nem mindig azon múlik, hogy mások megbocsátanak-e nekünk, vagy elfogadnak-e bennünket. Van, hogy bennünk kell megszületnie, és belső meggyőződésből kell fakadnia. 
De ez a bomba bennem mindent megváltoztatott. (…) Bármilyen ügyesen sikerül is elrejtőznöm, bármilyen gyorsan tudok rohanni, önmagam elől nem menekülhetek. 
De mostanra már megtanultam, hogy az igazság olykor bonyolultabb a hazugságnál. 
Mila régóta menekül az életéért. De már nincs hová futnia, pedig nem régen kiderült, hogy hatalmas veszélyt jelent nemcsak önmagára, hanem azokra is, akik a közelébe kerülnek. Ezért Lucasszal, a technikai zseni barátjával elrejtőzik a világ elől. Nem kockáztathatja, hogy ismét fájdalmat okozzon valakinek, mint legutóbb Hunternek… a fiúnak, akit mindig szeretni fog, és aki talán soha nem bocsátja meg, amit Mila tett vele. 
Mila lassanként rájön, hogy Holland tábornok tervei nála is nagyobb fenyegetést jelentenek az emberiség sorsára nézve. Milának választania kell: vagy leküzdi a félelmeit, és a maga eszközeivel veszi fel a harcot, vagy örökre hátat fordít a világnak. 
Éld át a meglepetést és izgalmat!



Kevés író van, akit azzal a szóval tudnék jellemezni, hogy kegyetlen. Geroge R. R. Martin mindenképpen az első helyen lenne, és a listán biztosan meg lenne említve Cassandra Clare is, de nem gondoltam volna, hogy Debra Driza neve is felkerülhet. Mármint oké, a második rész befejezése azért nem volt szép, de azt hittem azért a YA műfaj keretein belül leszünk. Borzasztóan örülök ennek a lezárásnak, hogy nem olyan lett, mint ahogy egy ilyen sorozattól várnánk, ennél jobb befejezést nem is írhatott volna, de attól még fáj. És igen, nem szégyellem bevallani, hogy sírtam rajta. Én pedig nem sírok mindenen.
Iszonyúan vártam már ezt a részt, mert elég durva függővége volt a másodiknak. Ezt értsétek úgy, hogy a legdurvább függővégek top tízben benne van. Ehhez képest a harmadik rész eleje nem volt olyan izgalmas, mint amire számítottam. Természetesen nem azzal az infóval kezdte, amire mindenki leginkább kíváncsi lett volna, úgyhogy csak ültem, olvastam az oldalakat, és magamban üvöltöttem, hogy „mondd már meg!”. A könyv első harmada elég nyugis, mármint a könyv többi részéhez képest. Elkezdenek nyomozni, de nem igazán tudtam kitalálni, hova fog kifutni ez az egész, úgyhogy csak vártam. Nem mondanám, hogy unalmas volt, mert Lucas végig szerepelt, nekem meg ő az abszolút kedvenc karakterem továbbra is. Mila ugyan nem vette észre, mert hát tipikus tinilánynak van beprogramozva, de én igen, és Lucasnak annyi apró rezdülése volt, ami elárulta. Szerettem a kettejük között lévő kémiát, és annyira jól fel lett építve a kapcsolatuk ebben a részben.
Aztán jött Hunter, és a szerelmi háromszög, amit megjósoltam. Imádom, hogy ez a könyv Mila szemszögéből van elmesélve, aki ebben a részben a leginkább andorid énjét vette elő, de lenne pár fejezet, amit elolvasnék Hunter és/vagy Lucas szemszögéből. Mert Hunteren is láttam jeleket, és láttam rajta, hogy küzd magával. Nem játszott olyan nagy szerepet a szerelmi háromszög, sem Mila érzelmi oldala, de jóval több volt most ebből, mint az első részben. De nem panaszkodom, mert ezeket a részeket is szerettem, és még mindig egy ifjúsági regényről beszélünk, úgyhogy kell bele.

Most sokkal inkább rámentek Sarah-ra, arra a halott lányra, akinek az emlékeit megkapta Mila, és bár ezek a részek sem voltak unalmasak, azért ez sokkal kevésbé kötött le, mint amikor Mila android énje volt főszerepben. Méghozzá jó sokszor volt főszerepben.
Úgy körülbelül a könyv felétől indul be az akció, és onnantól nagyjából egyben el is olvastam, mert olyan izgalmas volt. Érdekelt, hova fog kifutni a történet, mert nem tudtam kitalálni. Plusz mégiscsak vágytam arra a megnyugvásra, amit egy ilyen sorozat lezárásaként megkaphatok. És akkor valami egészen mást kaptam. Újra előtérbe került a szerelmi szál, megtudjuk, melyik fiú lett a szerencsés befutó, majd egy olyan zseniális csavart rakott be, amire számíthattam volna, de mégse számítottam, mert abba az álomvilágba ringattam magam, hogy ez egy YA. Igen, ez volt a megfelelő lépés, igen, a karakter és a történet szempontjából sem tudok elképzelni jobb megoldást, de nem, akkor sem akarom elfogadni. Mert Debra Driza kegyetlen, nem törődik az olvasók szívével, csak összetöri őket, és ez fáj.
Továbbra is ajánlom mindenkinek a sorozatot, még akkor is, ha kevésé vagytok oda a YA-ért, mert egy próbát megér. De készüljetek fel, mert ki fog készíteni.


Kedvenc karakter: Lucas, Mila
Ami legjobban tetszett: a vége
Ami nem tetszett: Hunter néhol
Értékelés: 5/5

Nyereményjáték

Az utolsó részéhez érkezett a MILA 2.0 sorozat, úgyhogy itt az ideje egy kis visszaemlékezésre. A résztvevő blogokon 1-1 kérdést találhattok a korábbi részekről, melyek helyes válaszát kell a Rafflecopter megfelelő helyére beírni. A helyes választ adók között kisorsolunk egy példányt a Könyvmolyképző kiadó felajánlásából Debra Driza: Redemption - Feloldozás regényéből.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Ki segít Milának és anyjának megszökni az első rész végén?

a Rafflecopter giveaway


A turné további állomásai:
12.03. Bibliotheca Fummie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése