Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár


Ezúttal egy könyvtárba kalauzolunk titeket, méghozzá nem is akármilyenbe. Az Égett-hegyi könyvtárban nem igazán könyvtárosok dolgoznak, de maga a hely sem igazán egy könyvtár. Hogy is lehetséges ez? Megtudhatjátok, ha követitek a blogturnét augusztus 30. és szeptember 1. között. És ahogy az lenni szokott, a könyv egy példányát is megnyerhetitek a Fumax kiadó jóvoltából.

Kiadó: Fumax
Oldalszám: 390 oldal
Fordító: Rusznyák Csaba

EGY ELTŰNT ISTEN.
EGY KÖNYVTÁR AZ UNIVERZUM TITKAIVAL.
EGY NŐ, AKI TÚL ELFOGLALT AHHOZ, HOGY ÉSZREVEGYE MEGKÖVÜLT SZÍVÉT.
Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat.
Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt.
Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak.
Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e.
Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt.
A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét.
De ő számolt ezzel.
Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt.
Neil Gaiman és Joe Hill találkozása egy lenyűgözően eredeti, rémisztő és sötét humorú dark fantasyben. Felejthetetlen karaktereivel, sokkoló történetével Az Égett-hegyi Könyvtár egyszerre elborzasztó és frenetikus, agyzsibbasztóan idegen és szívszorítóan emberi.



EZ MI A FASZ?
Az elején elmondanám, hogy nem fogok a történetről mesélni. Mert nem tudok. Ha nagyon megerőltetném magam, biztos menne, de amúgy is felesleges. Nem tudnám átadni, ezt a könyvet el kell olvasni, hogy értse az ember. Tudom, hogy ez közhely, de erre kifejezetten igaz. Inkább mesélek arról, milyen volt olvasni ezt a könyvet.
Hat fázisra tudnám osztani, az első a „Fogalmam sincs, mi történik, és semmit nem értek”. Ebben a részben csak próbáltam megérteni, mi történik éppen, és megjegyezni a karakterek neveit. Mint később kiderült, teljesen feleslegesen próbáltam memorizálni mind a tizenhárom testvér nevét, mert a legtöbbjük csak egy-kétszer tűnik fel, aki meg fontosabb volt, azt úgyis megjegyeztem később. Itt még nem estem pánikba, hozzászoktam az ilyen könyvekhez, gondoltam, majd úgyis kiderül, mi ez és mit csinál ez a furcsa Carolyn.
A második az „Értem, hogy mi történik az egyes jelenetekben, de fogalmam sincs, hogyan kapcsolódnak ezek össze” fázis volt. Pár fejezet után megértettem, mi van, de ugráltunk a flashbackek és a jelen között, és a jelen is olyan volt, hogy tudtam követni azt a jelenetet, ahol éppen voltunk, de nem értettem, hogy kapcsolódik össze ez a többi jelenettel. Persze egy idő után összeálltak, és meglett az összefüggés, de utána még mindig nem volt semmi elképzelésem, hova fog ez kifutni, és ez iszonyúan zavart. Ráadásul azt vártam, hogy beinduljon a sztori. Körülbelül a könyv feléig mintha az egész valaminek az előkészítése lett volna.

Aztán jött a harmadik fázis, az „Annyira izgalmas, hogy másra nem tudok figyelni”. Ez egy nagyon jó rész volt, mert itt már nem gondolkodtam azon, hogy ennek mi értelme lesz a végén, csak szurkoltam az egyik főszereplőnek, akit az író akaratának megfelelően itt már kedveltem. Nagyon akciódús ez a rész, úgyhogy bőven lehet rajta izgulni.
A következő körülbelül száz oldal a „De mivan?” fázisba esik. Amikor kezdenek összeállni a dolgok, és kezdtem érteni, mi is történik tulajdonképpen, de mégis mi a fene van? Itt még csak azt hittem, hogy tudom, mi történik, de valójában fogalmam se volt.
Az ötödik az „ó baszdmeg”, ez nagyjából az utolsó fejezetet takarja. Amikor minden a helyére kerül, és csak azt éreztem, hogy ó baszdmeg, hát ez zseniális. Itt naivan azt hittem, tudom min akadtak ki a többiek. Mekkorát tévedtem.
Az utolsó fázis az az epilógus. Azt tudni kell, hogy pont úgy értem be munkába, hogy elolvastam az utolsó fejeztet, de az epilógusra nem jutott időm, és én teljesen jól meg voltam ezzel békélve, tök jól le van zárva, rendben vagyunk. Aztán hazafelé elolvastam az epilógust. A hatodik fázis neve a „Kurvaanyád”. Befejeztem és ezt írtam a lányoknak: „NEM MONDJÁTOK KOMOLYAN, HOGY ÍGY VAN VÉGE?”. Kedves Scott! Értem, hogy miért, de MIÉRT? És nem, ennek a könyvnek nem lesz folytatása, ez nem egy sorozat, hanem egy önmagában ácsorgó kötet. Szóval Scott Hawkins, baszdmeg.

Most, hogy ezt kiadtam magamból, sokkal jobban érzem magam, és le tudom írni azt is, hogy egyébként valami zseniális a könyv, de fogalmam sincs, hogy írhatnék erről konkrétabban úgy, hogy ne lőjek le semmit és érthető legyek. Túlságosan bonyolult, és abban sem vagyok biztos, hogy Carolyn minden magyarázatát értettem, amikor a könyvtárról beszélt. Viszont a karakterek fantasztikusak, Carolyn a főszereplő, de az olvasó vele nem tud azonosulni. Túlságosan másmilyen, és noha nem utáltam, de azért nem is igazán szimpatizáltam vele. Steve van ott, hogy hangot adjon az olvasó gondolatainak, és fantasztikusan csinálja. Annyira jól fel lett építve a karaktere, pont akkor kedveltem meg, amikor az író azt akarta, és sajnálni is tudtam. A testvérek közül Michaelt bírtam a legjobban, talán a képessége miatt, talán azért, mert ő volt az egyik leginkább elvarázsolt a szereplők közül. Nem számítva persze Margaretet, de ő inkább egy teljesen másik világban élt, mint a testvérei. A legjobban meg persze Davidet utáltam, nem fogom elmondani, miért, de megvolt az oka. És cseppet sem sajnálom, amit a végén csináltak vele.
Nem tetszett a magyar borító, azt mondták, majd fog, ha elolvasom a könyvet. Nos, még mindig nem tetszik, viszont legalább már értem. Nem találom már annyira furcsának, mint amikor először megláttam, de azért örülök, hogy a polcon csak a gerince látszik, mert az viszont szép.
Azoknak tudnám ajánlani, akik szeretik a nem szokványos, kicsit elborult könyveket, és nem zavarja őket a brutalitás, mert ha ez film lenne, akkor a „megtekintését semmilyen korosztálynak nem javasoljuk” besorolást kapná.


Kedvenc karakter: Steve, Michael
Ami legjobban tetszett: az utolsó fejezet
Ami nem tetszett:
Értékelés: 4,5/5

Nyereményjáték

A könyvben minden könyvtárosnak van egy képessége, valami, amit az átlagos emberek nem tudnak megcsinálni. Minden blogon találtok egy szereplőt és egy képességet, az lesz a feladatotok, hogy összepárosítsátok a szereplőket, és a párokat be kell írnotok a rafflecopter megfelelő sorába. Példul: 1: Aang, léghajlító. A: Tudja irányítani a levegőt. Tehát a rafflecopterbe azt kell beírnotok, hogy 1-A.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

3: David, bármit képes túlélni
C: Ez a személy bárkivel képes kommunikálni.




A turné további állomásai:

08. 30. Függővég
09. 01. Bibliotheca Fummie

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése