Könyvfesztivál 2016

Idén nekem csak két napos volt a Könyvfesztivál, mert csütörtökön és pénteken azért dolgoztam, hogy az egész szombatot és vasárnapot kint tudjam tölteni, és amikor már csütörtökön szivárogtak ki a képek, szenvedtem, de így utólag abszolút megérte. Sajnáltam, hogy nem volt egy péntekem vagy egy csütörtököm rá, hogy mindent beszerezzek, amit terveztem, így szombaton kellett verekednem a tömeggel meg az emberiszonyommal. De olyan jó érzés volt kint lenni, és hiába fárasztott le fizikailag, lelkileg úgy feltöltött. Most nagyon szükségem volt egy ilyenre. Ráadásul mivel most elég nagy keretet tudtam magamnak adni, úgy szórtam a pénzt, mintha itthon abban fürdenék. Lehet, hogy ezt a jövő héten még megbánom, de még így is durván megérte. És nem is minden könyvet magamnak vettem, meg vettem bögrét és szatyrot is.
Nagyon sokáig nem is vártam, mert semmi olyan programot vagy írót nem láttam, ami érdekelt volna. Persze idén is dedikáltattam több könyvet is, de egy kivételével egyikük sem volt olyan, akivel ne találkozhatnék máskor. A friss megjelenések között sem láttam túl sok olyat, amire egyből rárepültem volna, vagy ha igen, majdnem mindegyikkel turnéztam (turnézom), szóval nem kapott el hetekkel korábban az idegrángás, hogy mikor jön már. Csak azon a héten. Hétfőn még minden normális volt, de csütörtökre olyan lettem, mint egy bedrogozott mókus. Végül csak összeírtam nyolc könyvet, amit úgy jó lenne megvenni, de nem ragaszkodtam feltétlenül a listámhoz. A nyolcból persze a végére tizenhat lett, és a listámat nem is tudtam teljes egészében kipiálni, úgyhogy volt, amit fájó szívvel kellett otthagynom. Nagy keretem volt, de nem kiapadhatatlan.
Csütörtökről és péntekről Deszy már szállította a híreket, és volt olyan kedves, hogy elrakatott nekem két szépséghibás könyvet is, szóval tudtam, hogy nekem a Fumax lesz az első állomás, már amúgy is az lett volna, de ott voltak a rám váró nem éppen gyönyörűségek. Korábban értünk oda, mert én tízkor a bejárattól akartam startolni, mondtam is Raminak, hogy ahogy belépünk, ne nézzen sehova, csak célirányosan a Fumaxhoz megyünk, aztán nézünk körül. Így történt, hogy tíz óra egy perckor már két könyvem volt, és még sikerült boltolnom mellé egy harmadikat is. Aztán ha már ott voltam, mentem arrébb három lépést, és átvettem a Főnixtől néhány könyvet, egyet rögtön dedikáltattam is a másik standnál. Aztán Rami időközben eltűnt, úgyhogy egyedül indultam a nagy körútra. Igyekeztem gyorsan mindent megnézni mielőtt még jön az embertömeg. Meg is vettem a 27-et, amit körülbelül előző nap fedeztem fel, hogy én erről már hallottam, egyszer meg is kaptuk a címét, és találtunk hozzá egy finn leírást, és annyira örültem neki, hogy érettem a címet, mert van egy Nightwish szám pont ugyanezen címen.

Időnként visszajártam a Fumaxhoz, mert Szandival volt intéznivaló ügyem, és a Fumax egy biztos pont volt, a végén meg tényleg ott találkoztunk. Vettem tőle egy Stony Mayhallt, és ajándékba kaptam mellé egy Kísértés Rt.-t, amit tudtam is dedikáltatni délután. Ahogy az lenni szokott a nap nagy részében fel-alá rohangáltam, dedikáltattam a 27-et Alexandra Salmelával, és szomorúan láttam, hogy nem volt nála senki, legalábbis akkor nem, amikor én odamentem. Volt egy kis kommunikációs probléma, de végül sikerült kitalálni, hogyan is betűzöm a nevem. Nagyon aranyos volt, úgyhogy azért remélem, tényleg mentek hozzá emberek később. És azt hittem, az lesz a napom legjobb könyve, és valóban az egyik legjobb, de összefutottam Bubival és Rosszal, és Bubinak olyan jó skandináv házas szatyra volt, hogy nekem is kellett egy (ha már a Petőfi Irodalmi múzeumnál nem volt olyan, amilyet szerettem volna). Ha már skandináv, körbenéztem a standon, és rögtön ki is szúrtam egy Múmin szakácskönyvet, amit nem tudtam otthagyni (mindezt körülbelül fél órával azután, hogy kijelentettem, hogy mára befejeztem a vásárlást). Szóval most teljesen beleszerelmesedtem abba a könyvbe. Nemcsak iszonyú aranyos, de tök jó receptek vannak benne, egyet azóta már ki is próbáltam, és nagyon finom. Biztosan fogom még forgatni.
Valamikor a nap folyamán egy A. M. Aranth nevű író is dedikált, és Zsepi hívott, hogy trollkodjunk (ő volt a főtroll). Amikor Zsepi került sorra, Peti megkérdezte, hogy mit írjon bele, én pedig rávágtam: „Ez egy szar, ne olvasd el!”, amit végül tényleg beleírt, és még a nevem is odaírta, majd odaadta, hogy írjam alá. Szóval most már én is dedikálok. Bár a napokban megfogadtam, hogy amíg Zsepit ismerem, biztos, hogy nem leszek író. Vagy ha igen, azt eltitkolom előle.
Egy nagy katyvasz volt az egész nap, de ez mindig így van. Rengeteg mollyal és ismerőssel találkoztam, mindenkit tök jó volt látni, akkor is, ha csak két sziára tudunk megállni, és volt, akivel olyan jó lett volna sokkal többet beszélgetni.
Késő délután voltam Könyvmolyképzős előadáson, ami sokkal jobb volt, mint az előző években. Böszörményi Gyula mellett még volt két vendég, akiknek a nevére nem emlékszem. Mindenesetre ebben az évben nem olyan kulisszatitkokat ismertem meg, amiről eddig is tudtam, vagy legalább volt sejtésem, hanem egy érdekes beszélgetés alakult ki az olvasásról. Nagyon jó anekdotákat hallottam, és rájöttem, Böszörményi Gyula élőben is jó mesélő. Sikeresen megnyertem az első könyvét, úgyhogy most már tényleg kénytelen leszek tőle is olvasni valamit.
Este a Fumax standjánál táboroztam, hoztam sütit az éhes munkásembereknek, de a nagy részét végül Márti pusztította el (örülök, hogy ízlett). Kaptam pálinkát, és beszélgettem egy Jedivel, és mint kiderült, pont őt láttam meghalni a színpadon egy héttel korábban a John Williams Filharmonikusokon (amiről nem írtam, de iszonyú jó volt).

Vasárnap jó fos volt az idő, és hiába volt nálam esernyő, a szél miatt sokat nem ért. Vacogva értem a Millenárishoz, kaptam is jóféle pálinkát, hogy átmelegedjek. Ledobtam a cuccaimat a törzshelyemre, majd sorba álltam a Saul fia dvd-mmel. Már jó fél órával korábban kialakult a tömeg, végül nem is láttam, mennyien jöttek el, de sokan voltunk. Deszy tizenegy körül futott be, és kedvesen végigállta velem a sort. Fényképezni sajna nem lehetett, és Nemes László is kicsit mintha unta volna a dolgot, gondolom ha ezredszerre csinálja az ember, nem lehet túl izgalmas. De azért tök normális volt, gratuláltam neki, ő meg megköszönte. Mentünk egy kört, kaptam és vettem is könyvet jó olcsón, többek között a körülbelül 56 kilós Legendás Földek Atlaszát egy ezresért, amihez nem adtak nekem cipelőembert. Még jó, hogy volt hova lerakni a cuccaimat. Találkoztunk ismerősökkel, akikkel beszélgettünk, fél kettőkor meg beültünk az SFF-es beszélgetésre, ahol meg kellett állapítanom, hogy az idei év kész anyagi csőd lesz, és még csak három kiadó megjelenéseiről beszélünk.
Ahogy vége lett, be is álltam Benyák Zoltán sorába, hogy dedikáltassam A nagy illúziót, Deszy meg megjegyezte, hogy ez ma ilyen velem sorbaállós nap (innen is köszi, hogy jöttél velem mindenfelé). Benyák Zoltán most is nagyon aranyos volt (bár ő alapvetően egy nagyon cuki ember), bemutatkozott, és mikor én is, mondta, hogy igen, emlékszik, csak az arcmemóriája rossz. Beszélgettünk egy kicsit a könyveiről, meg hogy mikor jön a következő (túl sokára), én meg mondtam, hogy mindenképp elolvasom. Ezek után úgy döntöttem, hogy fene essen belé, csak megveszem az S.-t, mert egyes információk szerint ennél olcsóbb úgysem lesz. És hát annyira szép, és lehet, hogy drága, de minden egyes forintja megéri. Még nem mertem kibontani, úgyhogy csak feltettem a polcra, és azt várom, mikor lesz rá időm. Addig szomorúan nézünk egymásra.

Átsuhantunk a D szárnyba, elhasználtam az előző nap megnyert 40%-os kuponom a Könyvmolyképzőnél, majd éhesen elballagtunk a Burgerbe. Visszatérve benéztünk a Főnix-Fumaxhoz, ahol Wee-t meglátva jutott eszembe, hogy előző nap nem dedikáltattam A brosst, most meg elfelejtettem elhozni, úgyhogy erre majd legközelebb esik sor. Reggel találtam a Fumax képregényes dobozában egy tök jó Deadpoolos képregényt, és úgy voltam vele, ha este még ott lesz, megveszem, majd jól eldugtam alulra. És milyen szerencsém volt, ott volt, úgyhogy azt még elvittem. Hétkor hagytuk pakolni a népet, mi meg elballagtunk haza.
A leltár: 16 könyv (amiből kettő egészen vékony kettőt meg már olvastam), egy novella, egy képregény, egy bögre, két vászonszatyor (kaptam egyet ajándékba az S.-hez), meg vettem két könyvet Nightnak is. Legalább fél óra volt, mire minden könyvemet be tudtam illeszteni a rendszerbe, és rendesen át is kellett pakolnom, de sikeresen letudtam az akciót és senki nem halt meg. Most meg már várom a Könyvhetet, és gyűjtöm rá a pénzt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése