Széria szemle: Firefly

Kapja be a Fox. Ez volt az első, ami eszembe jutott a pilot rész után. Merthogy elkezdtem nézni, és amikor megnéztem az első (dupla) részt, akkor már tudtam, hogy függő leszek, és nekem ez a tizenöt rész kevés lesz. De még milyen kevés, két nap alatt át is rágtam magam rajta (nem számítva a filmet), és most még többet akarok, de nincs. Hogy lehet így élni?
A másik, ami eszembe jutott, hogy Sheldon Coopernek (The Big Bang Theory) igaza volt, noha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha ki fogom jelenteni. Na jó, korábban is volt már igaza, de azért én meg Sheldon nem vagyunk ugyanazon a véleményen legtöbbször, pedig imádom őt.
Nagyon sokáig ódzkodtam ettől a sorozattól, mert sci-fi. Könyvben szeretem (bár mire kezembe mertem venni egy sci-fi könyvet, az is jó hosszú idő volt), de a sorozat műfajában csak a Star Trek volt, amit fel tudtam mutatni, mint közelebbi ismeretség. Ezt most szépítettem, mert abból is csak annyit tudtam, hogy unalmas, mert kis koromban egy tévé volt, és mivel nővérem volt a rangidős, ő választott műsort, a három csatorna közül pedig a TV2-t kellett nézni, ahol minden szombat és vasárnap délelőtt a Star Trek ment. Nem voltam túl értelmes, hogy felfogjam, miről van szó a műsorban, úgyhogy csak azt láttam, hogy fura fejű emberek beszélgetnek egymással, és érthető módon ezt nem találtam túl izgalmasnak. Jó, meg ott volt a Sliders is, azt imádtam, de akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az is sci-fi.
Szóval botor módon ódzkodtam ettől a sorozattól, és amikor többen is mondták, hogy nagyon jó meg űrwestern, akkor sem lettem meggyőzve, mert valahogy a westernnel sem állok túl jó kapcsolatban. Aztán Röfipingvin hasonlította a Calderont ehhez a sorozathoz, Night meg már akkor is nyúzott, hogy nézzem meg, mert imádja, és ott véglegessé vált, hogy én ezt még idén megnézem. A végső lökés azt hiszem, Röfipingvin megjegyzése volt, holott nem feltétlenül értek egyet vele. A Calderon sok szempontból más, de ezeket most nem részletezném, mert nem erről akarok írni.

Hanem arról, hogy miért ilyen zseniális ez a sorozat meg Joss Whedon. Merthogy az, és nem azt mondom, hogy egy tökéletes sorozattal van dolgunk (mert semmi sem tökéletes), de a hibáit el lehet nézni, mert annyira jó. Kezdve az intrótól az utolsó képkockáig. Komolyan, nézzétek meg ezt az intrót, már két napja folyton csak ez a dal jár a fejemben.
Nem igazán tudtam, mire számítsak, de örültem, hogy ebben a történetben csak emberek vannak. Nincsenek fura fejű emberek meg mindenféle űrlények, ráadásul a politika sem volt agyonnyomatva, csak emberek tették a dolgukat, viszont a helyszín nem a Föld volt, hanem a végtelen világűr. Mondhatnátok, hogy akkor meg mi értelme volt az egésznek, ennyi erővel lehetett volna egy sima western a Földön. Hát pont ez volt benne a lényeg, hogy az emberek ugyanazt csinálták, mintha a Földön lettek volna, csak itt a különleges helyszínek és eszközök adták meg az egész varázsát. Joss Whedon úgy alakíthatta a bolygókat, ahogy kedve szottyant, és sokkal izgalmasabb volt az egész, hogy nem csak a hagyományos pisztolyok álltak rendelkezésre. Nem vagyok egy technikai zseni, de imádtam minden ilyen kis dolgot, ami elrugaszkodott a valóságtól.
Na meg azt, hogy gyakorlatilag a rosszfiúk voltak a főszereplők. Jó, nem feltétlenül, mert mégsem igazán rosszak ők, csak nem épp legális úton szerzik meg a mindennapi betevőre a pénzt. De nem tudjuk rájuk azt mondani, hogy ejnye, hát ilyet nem szabad, mert az erkölcsükkel semmi baj nincs, és hát azért szeretjük őket. Na jó, talán Jayne-t nem annyira.

Mal Reynolds a Serenity kapitánya, bár nagyon nehéz egy valakit kiemelni, azt hiszem, mégis ő a kedvencem. A háború keserűvé tette, de a humorát nem vette el, és ez az egyik, amit szeretek benne. Nekem is a cinizmus a kedvenc fegyverem. Úgy tűnik, mintha egy érzéketlen, kemény tuskó lenne, de azért helyén van a szíve, csak nem akarja, hogy erről mások is tudjanak.
Inara elsőre kevésbé fontos szereplőnek tűnik, mivel ő csak bérli az egyik siklót, de elég ha megvárjuk, míg elkezd beszélgetni Mallel, és egyből tudjuk, hogy itt bizony nem csak üzlettársi kapcsolat van. Nagyon jól működik a két szereplő közt a kémia, és azok a párbeszédek… fetrengtem a röhögéstől, több kedvenc sorom is tőlük származik.
Wash és Zoe a Serenity házaspárja. Cseppet sem hasonlítanak, de talán pont ezért olyan jó a kapcsolatuk. Nem szoktam szereti az ilyen nyálas dolgokat, csak ha direktbe nyálas az egész sztori. Na hát, ők nem voltak azok, nagyon aranyosak voltak, főként Wash, akinek nem volt háborús múltja, viszont a felesége helyett is volt elég humora. Zoe annak idején Mal mellett szolgált a háborúban, úgyhogy elég gyakorlatias, de azért a női oldalát is megmutatja.
Kaylee szintén nagy kedvencem, mert ő az a tipikus kockalány, aki mindig mosolyog, és hihetetlen mód ért a gépekhez, viszont az emberi kapcsolatokban nincs sok szerencséje. Aztán itt van még Jayne, aki a kevésbé elmés, de legalább olyan jó poénokat szolgáltatja, viszont nem bántam volna, ha párszor kidobják a hajóról, és meg is érdemelte volna. Book lelkipásztornak sincs hiánya humorból, de őt a bölcs meglátásaiért kedveltem. A végére hagytam Simont és Rivert. River egy nagyon érdekes karakter, és szerintem őt sokkal jobban megismerjük a Serenity című filmben, amiről még írni fogok lentebb. Örültem volna, ha több is kiderül róla, és arról, mit tettek vele, de hát ennyibe csak ez fért bele. Simonban becsülöm, hogy mindent feladott és megtett a húgáért, viszont rajta kívül semmi másra nem figyel oda.

A sorozat fontos helyszíne a Serenity, és miután a Calderon második részében egy kardba szerettem bele, már egyáltalán nem volt fura, hogy itt pedig a hajóba. Tériszonyom van és gyűlölök repülni, valószínűleg a Serenityn is félnék, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnék beköltözni az egyik szobába. Lenyűgöző, ahogy mindezt felépítették.
Nem tudom, Sheldon mit szeretett annyira ebben a sorozatban, de biztos nem azt, amit én, az emberi kapcsolatokat. Nekem ez volt a legjobb az egészben, hogy a karakterek hogyan kerülnek egymással interakcióba. Na meg persze az akció része sem volt utolsó, mégis a reakciókat szerettem látni. Lányból vagyok, úgyhogy természetesen voltak párok, akiknek szurkoltam. Emellett pedig imádtam a humorát. Régen röhögtem ennyit két nap alatt, és azért érezhető volt, hogy a sorozat néha nem veszi komolyan magát. Persze, az adott téma, vagy a részben felmerülő bonyodalom nagyon is komoly volt, de sokszor olyan könnyen mentették ki magukat a helyzetből, hogy azért lehetett tudni, hogyan is lesz vége mindennek. Nem hibának rovom ezt fel, csak amolyan megjegyzés volt, és ezt fogom leginkább szembeállítani a filmmel.
Sajnálom, hogy elkaszálták a sorozatot, mert ha a Fox nem összevissza adja a részeket, szerintem túlélhette volna, és biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket ért volna el még sok éven keresztül, de sajnos ennek csak ennyi jutott.
Lezárásul pedig kapott egy filmet, a Serenity-t, és jelenleg nem is tudom, hogy állok ezzel.

Amit nagyon szerettem a sorozatban, az a könnyedebb hangulat, hogy tudtam, mindenki biztonságban van, még akkor is, ha épp négy liter vért elvesztett. Na, hát ez a filmben nem volt meg, és ezért némileg haragszom. Sokkal komolyabban veszi magát ebből a szempontból, és nem feltétlenül tett neki jót. Úgy gondoltam, Jossnak itt most egyszerre két órája volt megmutatni, mit is tud, és kicsit görcsösen jót akart csinálni. Persze van benne humor jócskán, de attól még ez már nem ugyanaz.
Történet szempontjából viszont jónak találtam. River van a középpontban, ami nem is baj, hiszen leginkább az ő történetére voltam kíváncsi, és jó ötletnek tartom, hogy köré építették a cselekményt. A legtöbb karakter lezárásával meg is tudok békélni, legjobban talán a Mal-Inara szál tetszett, mert nem úgy oldotta meg a dolgokat, ahogy gondoltam, és gyakorlatilag nem kaptunk semmit, de mégis, és ez így volt jó. Viszont voltak benne olyan dolgok, amikkel nem értek egyet, és ha nem veszi ilyen komolyra magát, akkor ezek nem is következtek volna be, és ezért haragszom.
Az akciófilmek szerelmesei sem panaszkodhatnak, bár azért a sorozatban is volt bőven, itt aztán kész harc-orgia van. Sok verekedés, fegyveres összeütközés, űrharc; míg a sorozatban azért észre lehetett venni, ha valami digitálisan volt megoldva, itt látszott, hogy erre jóval több pénzük volt.
Összességében nem mondanám, hogy rossz volt a film, mert örülök, hogy kapott az egész egy jó befejezést, még ha nem is minden részével értek egyet, csak számomra hiányzott az a varázs, amit annyira szerettem a sorozatban.

Ha idáig elértél, akkor gratulálok, túlélted a maratoni hosszúságú értékelésem, kapsz egy virtuális vállonveregetést. Amennyiben végigolvastad, akkor vagy már láttad a sorozatot, vagy el tudod dönteni, hogy akarod-e látni. Ha a válaszod nem, akkor tévedsz, akarod látni. Komolyan, nézd meg, mert zseniális. És ha ez sem győzött volna meg, elmondom, hogy szerepel benne Mark Sheppard (Crowley a Supernaturalból), és itt is imádni lehet. Szóval menj és nézd meg!

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy te is beleszerettél :D Igaz, én a filmet duplán annyira imádom, már legalább ötször láttam :D Hm... újra kéne nézni a sorozatot, most meghoztad a kedvem hozzá.

    VálaszTörlés