Kiadó: Fumax
Oldalszám: 310
oldal
Fordító:
Szebegyinszki Szilvia
Dan Wells hátborzongató regényeiből már jól
ismert John Wayne Cleaver élete legkomolyabb kihívásával néz szembe.
A Nem vagyok sorozatgyilkosban szárnyait
bontogató szociopataként követhettük nyomon, aki megszegte az összes saját maga
által felállított szabályt, hogy megmenthesse szülővárosát a gonosztól. A
Szörnyeteg úrban lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy őrült küzdelmet folytat
önmagával. John időközben tökélyre fejlesztette beteges képességeit, és
felvállalta a gyilkosok gyilkosának szerepét ám rá kell döbbennie, hogy egy
természetfeletti képességekkel rendelkező lénnyel folytatott macska-egér játékban
mindig az ember kényszerül az egér szerepébe.
A Nem akarlak megölni cselekménye
gyanakvással, ámokfutással, és holttestekkel telve száguld a mellbevágó
végkifejlet felé.
Na ez. Ez az a
rész, ami végre elérte nálam, hogy gondolkodás nélkül öt csillagot adjak rá,
még akkor is, ha ez sem volt a legtökéletesebb. Tudtam én, hogy az utolsó
részre tartogattam a max pontozást. Nem véletlenül. Azt hittem, nem lehet
felülmúlni a második rész, de Dan Wells bebizonyította, hogy bizony lehet.
Ez a rész
egyszerűen zseniális. Annyira jól van felépítve, hogy csak ámultam. Annyira jó
ötlet volt, hogy John megbeszéli valakivel a nyomozás részleteit, így az író
rámutatott John empátiájának egyértelmű hiányára. Amivel eddig is tisztában
voltunk, de mivel John fejében vagyunk, valahogy nem érezzük át, és így
szerintem jobban kijön. Féltem az elején, hogy megint hamar rátalálunk a
démonra, mert nagyon jól haladtak a nyomozással, de érdekes mód, annyira jól el
volt húzva ez a része, hogy nem jöttek rá túl hamar, viszont bénának sem
tűntek, hogy mit szenvednek ennyit. Ennek ellenére még mindig jóval John előtt
jöttem rá a megoldás egy részére, és tudom, hogy ő csak egy könyvbéli karakter,
és nem is ugyanúgy gondolkodunk, és azért olvastam már pár krimit, hogy tudjam,
mi az történetív meg ilyenek, de azért na… Elvileg okos fiú ő, mégis néha
annyira vaksi tud lenni.
Egyébként imádom
őt úgy, ahogy van, főleg a humorát. (Igen, amint megírtam ezt a bejegyzést,
felhívom a nem létező pszichiáterem.) Így a végére láttam benne a
karaterfejlődést, és lehet, hogy ez már csak belemagyarázás, de valahol egy
kicsit hasonlít Sherlock Holmesra is. Abszolút meg tudom érteni a szociális
fogyatékosságát, én sem szeretem az embereket meg beszélni velük, szóval ha
engem kérdez, egy-egy helyzetben mit kellene mondania, nem tudtam volna
segíteni. Viszont határozottan szeretetreméltó volt, ahogy nem igazán fogta
fel, ha egy lány akart tőle valamit, és úgy alapvetően minden emberi
kapcsolatban bénáskodott. Érdekes volt látni, hogy mindenki hősnek tekinti,
pedig ő csak egy szociopata. Jaj, és az a jelenet a Takarítóval! Na jó, nem
lövök le semmit, de fantasztikus volt.
És ha már itt
tartunk: a csavarok. Merthogy nem csak egy volt belőle, a könyv vége felé
haladva egy rakattal kaptunk belőle. Jött egy csavart, és mire belenyugodtunk
volna, hogy jó, ennyi, jött is a következő. Az utolsó körülbelül száz oldalt
úgy olvastam végig, hogy nem bírtam megmaradni a fenekemen. Úgy izgultam, hogy
a körmömet rágtam és oldalanként pozíciót váltottam.
Említettem, hogy
mindenki hősként tekint Johnra, de nem ő a hős ebben a történetben, hanem az
anyja. Minden családba elkéne egy ilyen szuperanyu. Igazából fogalmam sincs,
hogy reagáljak arra, amit tett, mert egyfelől zseniális és bátor tett volt
tőle, másrészt viszont egy elég sablonos csavar. Szóval ezzel a részével
kapcsolatban kicsit kettős érzésem van. Meg úgy a vége. Elég jól le van zárva,
de azért vannak nyitva hagyott dolgok. Illetve jön ennek folytatása (kindof,
legalábbis egy új trilógia ehhez), de ez elvileg trilógiának készült. Hát nem
tudom. Mindenesetre, ha ilyen jó lesz, én már most akarom.
Nagy pirospont a
fordítónak, aki abszolút jól és cseppet sem zavaróan oldotta meg a „he/she”
problémát. És egy pacsi a borítótervezőnek, mert ismét felülmúlta önmagát. Meg
a címet is imádom.
Ezek után pedig
nem is tudom, kinek ajánlhatnám ezt a könyvet. Akik elolvasták az első két
részt, azok ezt is el fogják, akik meg nem, azok ezt sem fogják. Kár, olvassák
el.
Küldöm a virágot
meg a csokit a Fumax kiadónak a könyvért.
Kedvenc
karakter: John
Ami legjobban
tetszett: a csavarok
Ami nem
tetszett: John megint nem volt túl elmés egyszer, másik alkalommal meg nem volt
levezetve a gondolatmenete, és egy helyen sablonos volt
Értékelés: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése