Széria szemle: Teen Wolf 3. évad

Végre! Tudom, hogy egy MTV-n futó sorozatról beszélünk, amitől ne várjon túl sokat az ember lánya, ráadásul mégiscsak középiskolások a főszereplők, de végre túlléptünk a tini-színvonalon. Köszönöm!
Eleinte ez a sorozat olyan bűnös élvezet volt számomra. Tudtam, hogy nem valami nagy szám, tele van sablonnal, és már egy kicsit kinőttem belőle, de azért néztem. És szerettem. Vicces volt, és ott volt mindenki kedvence (természetesen az enyém is), Stiles. Még mindig vicces helyenként, és még mindig van Stiles, de az egész megváltozott.
A harmadik évad második fele sok nem várt meglepetést hozott nekünk. Először is bejött ez a japán téma a Nogitsune-val, ami szerintem iszonyú hatásosra és nagyon jóra sikerült. Szeretem a japán kultúrát, úgyhogy ennek örültem. Ahogy haladt a cselekmény, úgy lett az egész egyre sötétebb, és a végére valahogy elveszett minden humor. Persze semmi kifogásom a humor ellen, de azért most kicsit furán jött volna ki. Minden olyan nagyon dark, még egy elmegyógyintézet is szerepet kapott a helyszínek között, ami szerintem zseniális húzás volt.

Az elején, amikor kiderült, hogy Stilesszal lesz valami, először fel voltam háborodva. Stilesban pont az a jó, hogy ember, és még ennyi természetfeletti lény között is mindig megvan a humora, néha ő az egyetlen, aki pozitívan látja a dolgokat, vagy legalábbis próbálja nem olyan tragikusan felfogni a dolgot. Később azonban rájöttem, hogy ez így logikus, még valami magyarázatfélét is kaptunk. Na és a színész, Dylan O’Brien… hát amit ő művelt, az valami fantasztikus. Ha ilyen fiatalon ilyen jól tud játszani, akkor gyanítom, hogy később egy rakat díjat vágnak majd hozzá. Legalábbis nagyon remélem, mert abszolút megérdemli.
Az évad utolsó előtti része zseniálisra sikerült, sokkal jobb lett, mint a finálé. Számomra a finálé kicsit zavaros és érthetetlen lett, de ezzel tulajdonképpen illik is az egész koncepciójába, mert az elején sokáig nem értettem, mi történik és miért.

Aki követi a híreket, azt tudta, hogy egy szereplő meg fog halni, de nem tudtuk, ki az. Ezzel szemben két szereplő is meghalt, ez szintén elég durva egy MTV-sorozathoz szerintem, de örülök, hogy így történt. Nem fogom elmondani, kik azok, de azt igen, hogy szerintem nem volt logikátlan a haláluk, beleillett a történetbe, és mondjuk az elsőn meglepődtem, mert elég fontos szereplő, de igazából nem csak történet, de sorozatkészítői szempontból is ez volt a helyes lépés. Mindkettő karaktert szerettem, és nem vagyok boldog, hogy kiírták őket, de fejlődésnek könyvelem el a halálukat.
Nagyon tetszett ez az évad, és kíváncsi vagyok, mit tartogatnak nekünk az alkotók a következőre. Annyit biztosan tudok, hogy Daniel Sharman kilépett, úgyhogy Isaac már biztosan nem lesz benne. Ezt sajnálom, mert őt is nagyon szerettem, de azért még vannak jó karakterek ebben a sorozatban.

2 megjegyzés:

  1. Nem is tudtam, hogy te is nézed, de örülök, hogy neked is tetszett :)

    VálaszTörlés
  2. A második évad végén kapcsolódtam be, ha jól emlékszem. :)

    VálaszTörlés